Sziasztok!
Frey Éva Allegórium című regényének olvasása kapcsán merült fel bennem az ötlet, hogy összegyűjthetném a kedvenc vámpíros könyveimet.
Bram Stoker: Drakula
Nem hagyhattam le a listámról, hiszen vámpíros témában – szerencsére – ez volt az első olvasmányom. 1897 óta töretlenül népszerű, számos regényt, filmet sőt társasjátékot inspirált, és kétlem, hogy létezik ember, aki számára teljesen ismeretlen lenne, de azért leírom, miről szól:
Jonathan Harker, az ifjú londoni ügyvédbojtár az erdélyi Kárpátokba utazik a dúsgazdag Drakula gróf kastélyába, hogy egy angliai ingatlan megvásárlásában a várúr segítségére legyen. Nem is sejti, valójában minek köszönheti a meghívását, hogy mit tervez Drakula, és hogy pokoli tervével milyen szörnyűségeket készül a világra szabadítani.
Csikordul a várkapu, a házigazda szívélyesen köszön:
– Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!
Hány éves lehet ez a hegyes fogú, fura várúr: hetven?, nyolcvan?, száz?
Mire Harker rájön, hogy négyszáz, már szinte késő, csak egyvalaki segíthet: a vampirológia holland szakértője, dr. Abraham van Helsing. Vele szövetkezve igyekszik Jonathan “megmenteni a világot”, hiszen abba – emberi számítás szerint – ő maga is beletartozik menyasszonyostul. Van Helsing mindent tud: hogy Drakula irtózik a napfénytől, a fokhagymától és a kereszt jelétől, és hogy a vámpírokat csak a szívükbe vert karóval lehet elpusztítani…
Kezdetben nagyon meglepő volt számomra, hogy a filmekkel ellentétben nem találkoztam benne kifejezetten véres jelenetekkel, s ez szinte üdítőleg hatott.
A szereplőket és horrorisztikus utazásukat naplóbejegyzések, levelek, orvosi feljegyzések és újságcikkek formájában ismerhetjük meg, melyek tovább fokozzák a baljós hangulatot, és általuk az olvasók a történet részeseinek érezhetik magukat, beavatottnak számítanak, hiszen egyedül ők ismerik egészében a szereplők tapogatózását, és ők rakhatják össze először az apró információfoszlányokból a gróf motivációját.
A szereplők különböző feljegyzései egyre inkább fokozzák az izgalmat, míg el nem érünk a végső, hatalmas összecsapásig… mely bevallom, azért hagyott bennem egy kis hiányérzetet. Én egy sokkal monumentálisabb harcra számítottam, ám ehelyett a gróf tulajdonképpen az események egy részét átaludta.
Ettől függetlenül a könyv örök kedvencnek számít nálam, és sajnálom, hogy manapság ez a téma kínosan eltorzult.
Frey Éva: Allegórium – Az ajándék
A Másfélék közöttünk járnak, beépültek társadalmunkba, ám megvannak a saját, sötét céljaik. Vérrel táplálkoznak. Napjaink technikai fejlődése egyre nehezebbé teszi számukra, hogy titokban tevékenykedjenek. Egyedül ráadásul még egy vámpírnak sem könnyű. Ezért a két mostohatestvér – Jevgenyij és Oleg – csoportot alakítanak, hogy együttes erővel próbáljanak meg életben maradni. Harmadik fivérük, Igor halálos ellenségük, akinek azonban meg vannak számlálva a napjai. A csupán tizenhét éves Nadja az ő rokona, bár a lány nem tud semmit származásáról, ahogyan a Másfélék világát sem ismeri, váratlanul mégis az események középpontjába kerül. Úgy tűnik, hogy Nadja élete döntő fontosságú a csoport – és talán a teljes faj – fennmaradása vagy eltűnése szempontjából. A Szentpéterváron, Rostockban és Helsinkiben játszódó nagyívű történet atmoszféráját az északi helyszínek zord hidege teremti meg.
Intrikában gazdag, borongós, vérbeli vámpírregény ez, mely finoman felépített allegória is egyben. Hogy pontosan minek az allegóriája, annak eldöntése az olvasó feladata.
Az imént arról beszéltem, a vámpírtéma mennyire eltorzult napjainkban. Azonban a [bekezdés]-díjas Frey Éva könyve kapcsán azt érzem, van értelme reménykedni, mert szereplői, története és stílusa kiemeli a könyvet a szokványos vámpírregények tengeréből.
Hangulata zordabb még Stoker regényénél is, és azt hiszem, ez többek közt a nagyszerű, vámpírokhoz igazán illő helyszínválasztásból fakad.
A történetet számos karakter nézőpontjából ismerhetjük meg, s a szereplők nagy mennyisége erőteljesebb koncentrációt igényel, így nem érdemes párhuzamosan olvasni más könyvekkel, bár én tökéletesen tudtam követni.
A regény nem mentes a durvaságtól, de kifinomult nyelvezete kiválóan ellensúlyozza ezt. Imádtam a vámpírléthez kötődő újfajta megközelítéseket, magyarázatokat, az aprólékosságot mellyel Éva kidolgozta történetét és karaktereit. Az „imádni való” bélyeget semmiképp nem süthetném rá egyik szereplőjére sem, ám számomra ez a regény erősségét jelzi, mert véleményem szerint Éva ezzel is érezteti e különleges csoport kívülállóságát.
A könyvet kifejezetten ajánlanám Alkonyat rajongóknak, csakhogy ellenpéldaként. Mert ilyen egy jó vámpírregény!
Dacre Stoker: Drakula, az élőhalott
Huszonöt évvel azután, hogy néhány rettenthetetlen ifjú angol halált megvető bátorsággal legyőzte Drakula grófot, minden idők legfélelmetesebb vámpírját, Londonban furcsa dolgok történnek. Sötét sikátorok mélyén kegyetlen gyilkosságok zajlanak, megjelenik a tehetséges román színész, Basarab, aki mintha a vesékbe látna, és felbukkan egy gyönyörű, férfiruhás asszony is, akit valami furcsa hidegség övez. A Lyceum színházban pedig a szerző felügyelete alatt folynak a Bram Stoker-regény, a Drakula színpadi átdolgozásának próbái. Drakula hajdani bátor ellenfelei tisztes polgárokká idősödtek, ám a fenyegető események láttán úgy döntenek, ismét harcba szállnak a gonosz ellen.
Vajon sikerül-e megmenteniük a világot az újabb vámpírtámadástól?
A könyv, melyet én pontosan azért imádok, amiért nagyon sokan gyűlölik.
Teljesen kifordítja Bram Stoker Drakuláját, megváltoztatja a szereplők motivációját, bizonyos karaktereket teljesen más színben tüntet föl, így nem meglepő, hogy sokan az eredeti Drakula történet meggyalázásának tekintik. Ezzel szemben én pontosan emiatt leleményesnek találom, és rendületlenül imádom. Színpadiasabb (khm… szó szerint) és lendületesebb, mint elődje, talán azért is, mert elhagyja a napló és levélformátumot. Drakula erőteljesebben van jelen, és alapvetően a szereplőit is sokkal jobban megkedveltem.
Talán azért is ragadott magával annyira, mert úgy csavarja meg a történetet, hogy ahol csak lehetősége nyílik rá, beleköt az első részbe (a vérátömlesztéses dolog kifejezetten kedvencemmé vált 🙂 de nem spoilerezek), és teljesen hihetővé teszi a változtatásokat.
A Drakulánál hiányoltam a keményebb harcot, itt azonban tényleg sor került egy igazi végső összecsapásra.
A nyelvezete, részletessége kifejezetten kellemessé tette, ugyanakkor megtartotta a sötét hangulatot is, és az a befejezés nagyot csattant 🙂
Lehet, ezért karót érdemlek, de nem bírom megállni, hogy kimondjam: számomra élvezetesebb volt, mint az eredeti.
Végül egy könyv a másik oldalról:
Seth Grahame-Smith: Abraham Lincoln, a vámpírvadász
Egy nemzet gyerekkorának tétova éveiben látja meg a napvilágot spártai körülmények között, messze a civilizált városoktól, az indián határvidéken Abe, egy telepes fia, aki már gyermekkorában sok legendát hall az átutazóktól, és korán megtanul vigyázni magára, hiszen tudja, hogy nagyapját olyan indiánok ölték meg, akik kiásták a fehér ember ellen a csatabárdot. Így hangzik legalábbis a kézenfekvő magyarázat, amit Abe készséggel el is hisz, míg egy éjszakán tanúja nem lesz egy vendégük rejtélyes és hátborzongató színeváltozásának. A kiskamasz eddig is több rokonát veszítette el; a végvidéken gyakori a baleset és betegség idején messziről kell hívni az orvost. Szeretett édesanyja halálának körülményei azonban elgondolkodtatóak, és Abe rövidesen megtudja apjától az igazságot a lényekről, amelyek a korai amerikai köztársaság mindennapjaira hatalmas befolyással vannak, s maholnap élet és halál urai lesznek az egész kontinensen. A favágáson izmosodó, elméjét a civilizáció határára csak ritkán eljutó könyvekből lelkesen csiszoló fiatalember tizenhét évesen ejti el első vérszívóját, de csak évekkel később, egy különös szövetségkötésnek köszönhetően kezd hivatásszerűen vadászni a vámpírokra. Ügyvédként, népszerű politikusként, családapaként egyaránt végzetes hivatásával viaskodik, míg végül az Egyesült Államok elnökeként azt a feladatot rója ki rá a sors, hogy az élőhalottak térnyerését minden áron – akár polgárháború kirobbantása árán is – visszaszorítsa
Mikor rátaláltam a könyvre, az első gondolatom nagyjából olyasmi volt: „Atyaég, de beteg!”. Ennek ellenére annyira kíváncsi voltam, mit hoz ki belőle a szerző, hogy végül nem bírtam ki, és elolvastam. Bármennyire is elborult a története, nem bántam meg, mert kevés könyvön szórakoztam ilyen jól.
Tetszett, hogy két különböző kor jelenik meg, Abe naplóbejegyzései pedig csak fokozták a hangulatot. A könyv varázslatosságát számomra az adja, hogy úgy tűnik, mintha a szerző ezt teljesen komolyan gondolná, és a valós információk csepegtetése a maga őrült módján a hitelesség látszatát kelti. Elképesztő és hihetetlenül vicces volt látni, hogy a szerző milyen aprólékossággal szövi bele a vámpírszálat Lincoln életrajzába. Jót derültem a bizonyítékként felmutatott megbűvölt fényképeken, és különösen tetszett a kétféle írásmód.
A szereplők kifejezetten szerethetők, én különösen Henry karakteréért voltam oda, emellett a párbeszédek rendkívül szórakoztatók.
Olyannyira kellemesnek találtam, hogy szívesen olvastam voltam akár egy folytatást is. Végül is a lehetőség megvolt rá…
Remélem adtam pár tippet! Nektek melyik a kedvenc vámpíros könyvetek?
Legyen jó napotok!
Alynne
itt is megtaláltok:
https://www.facebook.com/alynne.webb/
https://www.instagram.com/alynne.webb/
https://moly.hu/tagok/alynne_webb
e-mail: alynne.webb@gmail.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: